Jelenleg a ‘world music’ címke archívumában böngészel.

Január 5-én betöltötte második születésnapját is a Mh, ezt ünnepeljük a mai hallgatnivalókkal. Egyben megköszönjük a két év alatt kapott több mint 13.000 (!) kattintást, és várjuk az észrevételeket, melyek a 2011-es évben kissé megritkultak.

Ma a Csík Zenekarral és a Bársony Bálint & Juhász Attila Jazz Qurtettel szeretnénk kedveskedni a hallgatóknak és az előadóknak is, mivel mindkét esetben új lemezről van szó. Ahogy magyar előadók esetében mindig elmondom: tessék elmenni és megvenni a hanghordozót, ez csak ízelítő.

A lemezek tényleg jók, “trendi” a hangzás, és szórakoztató a szöveg. A Mai hallgatnivaló mindig is szubjektív válogatás volt, soha nem játszott olyat, ami nem tetszik. Úgyhogy hajrá, irány a lemezbolt!

Csík Zenekar – Lélekképek (2011)

Fekete L’amoure:

Letőltés: ToDcfwWl

Bársony Bálint & Juhász Attila Jazz Qurtet – Sunshine Jazz (2011)

Szevasz:

Letőltés: tceOI29Q

Két feldolgozás.  Cseh Tamás és Illés. Bin-Jip és Besh o drom. Ennyi.

Bin-Jip – Váróterem:

Letőltés: frSOwlX

Besh o drom – Amikor én még kissrác voltam:

Letőltés: VWYI01F

A bosnyák Goran Bregovic, aki elég gyakran koncertezik nálunk, legközelebb február 18-án fog a MüPa-ban játszani zenekarával. Goran filmzenében erős, egy ilyen válogatásalbumról hallgassunk ma.

Poursuite:


Cajesukarie Cocec:


Lullaby:


Ma este Lajkó Félix játszik nekünk… Mit is mondjak még? [For the best experience use headphones please...]

Hegyen-völgyön:


Látvány:


Liliom:


Ömar Faruk Tekbilek török zeneszerző-előadó, talán hazája egyik legismertebb élő zenésze. Zenéjét áthatja a szúfizmus (az iszlám misztikus oldala). Tekbilek igazi szúfi, aki számára a személyes megtapasztalás (dzauk, “belekóstolás”) elengedhetetlen a valódi tudás megszerzéséhez. Ő zenén keresztül igyekszik a megvilágosodás felé, ma tartsunk vele egy kicsit.

Ömar Faruk Tekbilek – I Love You (live concert):


A következő hosszú hétvége alkalmas egy kis elvonulásra és csendes elmélkedésre. A Hanshan templom Kínában, Fengqiao járásban fekszik; a templomot a Nan-dinasztia idején építettek, s napjainkban a buddhista élet színhelye. Zhang Ji, a Tang-dinasztia neves költője a Hanshan templomba utazott, ahol egy elegáns és szép verset alkotott, s ennek a költeménynek köszönhetően vált a Hanshan templom híressé. Akinek van 23 perce, tegye fülére a hallgatót, dőljön hátra, és engedje a buddhista kórust maga köré. Nem fogja megbánni.


A Gotan Project-et 1999-ben, Franciaországban hozta létre egy francia, egy argentin és egy svájci fiatalember. A tagok közül Philippe Cohen Solal a 90-es években filmzenéket komponált, és művészeti vezetőként dolgozott, majd 1996-ban megalapította Ya Basta nevű kiadóját, így már nem volt akadálya annak, hogy ötleteit megvalósítsa. A kísérletezések közben találkozott Christoph H. Müller-rel, akivel hol The Boyz From Brazil, hol Stereo Action Unlimited néven dolgoztak együtt.
Philippe Cohen Solal mindig is kedvelte a tangót, ami az utóbbi évtizedekben Párizsban éli reneszánszát. Argentínából az 50-es évek végén sokan menekültek el a katonai junta elől, közülük sok muzsikus telepedett le Franciaországban. Az emigránsok közé tartozik Eduardo Makaroff is, aki Solal-lal már évek óta tervezte a közös munkát.
A Gotan Project első kislemeze 2000-ben jelent meg, aminek sikere az alkotókat is meglepte.
2001-ben készült el első albumuk, a La Revancha del Tango, ami hihetetlenül népszerűvé tette az együttest.
2003-ban, a BBC Radio 3 World Music Award-on a Gotan Project-et választották a legjobb új zenekarnak.
Inspiration – Espiration címmel 2004-ben készítettek egy DJ Settet, mely addig ki nem adott dalokat és remixeket tartalmaz.
2005-ben, La Revancha del Tango Live címmel megjelent egy DVD, melyet Prisca Lobjoy készített, a Gotan Project turnéjáról.
Második nagylemezük 2006-ban jelent meg Lunático címmel, ami legalább olyan népszerű, mint az első volt. A dalokat Buenos Airesben rögzítették vendégzenészek közreműködésével.

Most pedig itt a Tango 3.0, erről szól három felvétel.

Panamericana:


Rayuela:


Tu Misterio:


Pakisztáni gitáros Aamir Zaki, otthonában csak egyszerűen “Guitar Guru”-nak hívják. Elsősorban jazz-előadó, de szinte minden más stílusban is játszik. Zenéje engem emlékeztet Al Di Meolára. Tradícionális hangszereket is használ koncertjein. A “nyugati világba” kevés felvétel jutott el tőle, érdemes meghallgatni.

Az 1995-ös Signature c. lemezéről szólnak a felvételek.

Not Quite Maniac:


Serial Time:


Mera Pyar:


Az előadó régi. A lemez friss, ropogós, most jelent meg. Az előadó öreg és öreges is.  A zene melankólikus, ez az öregesség átüt rajta, teljesen nyilvánvaló, hogy nem “divatozni” akar. Nodepláne feldolgozás-lemez, illetve én úgy mondanám, “interpretáció”.  Ajánlom csendes esti sarokbanülős zenehallgatáshoz. Annak nagyon jó. Peter Gabriel énekel. Zenekari kísérettel.

A másik korong (a CD is korong, na) Dhafer Youssef új lemeze. A tunéziai zeneszerző az arab lant (oud) mestere, és magyar zenészekkel is dolgozik együtt, Lantos Zoltán hegedűművésszel és Snétberger Ferenc gitárossal. Abu Nawas Rhapsody c. vadiúj lemezéről – bár a szerzemények többsége itt is melankólikus – egy ritmusosabb darabot választottam. Nehogy a sarokban bealudjatok…

Peter Gabriel – Apres Moi:


Dhafer Youssef – Hayastan Dance:


Ananda Shankar a nála ismertebb Ravi Shankar unokaöccse, de szitártudását nem Ravitól sajátította el, hanem Lalmani Misratól Varanasiban (Benáresz). Zenéje “modern indiai zene”. Már a 60-as években Amerikába utazott, és többek között Jimi Hendrix-szel is játszott együtt. A 70-es években hazatért és sajátos, experimentális zenét kezdett játszani jazz-funk alapokkal, de szitárral és tablával. Szívrohamban 1999-ben halt meg.

Itt egy másik Shankar: Lakshminarayanan Shankar (aki elsőre kimondja, annak pirospont!), még annyi kapcsolatban sem áll Ravi Shankarral, mint az előző – pusztán csak névrokonok. L. Shankar dél-indiai hegedűs, egy speciális 10 húros hangszeren játszik. ismert jazz zenészekkel számtalan albumot adott ki, többek között a norvég autodidakta szaxofonos Jan Garbarekkel, sőt ők ketten a Debreceni Jazz Napokon fel is léptek nálunk közös lemezük (Visions) anyagával. L. Shankar “együttzenélési” listája elég impozáns: Lou Reed, Echo & the Bunnymen, Talking Heads, Frank Zappa, Peter Gabriel, Elton John, Eric Clapton, Phil Collins, Charly García, Jonathan Davis, Bruce Springsteen, Van Morrison, Stewart Copeland, Yoko Ono, A. R. Rahman (az ő szerzeményeiből már idéztünk itt), John Waite, Steve Vai, Ginger Baker, Toto, Nils Lofgren, Mark O’Connor,  Sting.

Bocs, ma egy kicsit sok a szöveg és az olvasnivaló is…

Ananda Shankar – Tori:


Jan Garbarek-Lakshminarayanan Shankar – All For You:


Ravi Shankar – West Eats Meat:


 

Június 2012
H K S C P S V
« máj    
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Blog Stats

  • 14,089 hits

Időjárás előrejelzés

Időjárás előrejelzés

Ha gondolod, add meg e-mail címed - melyet bizalmasan kezelünk - és közvetlenül értesítéseket kaphatsz a változásokról:

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.