Jelenleg a ‘francia’ címke archívumában böngészel.

Mindel énekesnő, a klasszikus zenétől indult, és szinte az összes főbb irányzatot kipróbálta, míg megmaradt a latinos (brazil) nujazz vonulatnál. 2007-ben jelent meg Daylight c. nagylemeze.

Mindel – Perto Dos Luares:


A másik felvétel izgalmasabb és különlegesebb. Serge Gainsbourg francia zenész, színész, énekes és ki tudja még mi, 1968-ban készített több felvételt Brigitte Bardot-val.

Serge Gainsbourg/Brigitte Bardot – Bonnie & Clyde:


Igen, megtörtént, ami az elmúlt ezer évben gyakorlatilag elképzelhetetlen volt: a franciák hajlandóak egy másik nyelven is megszólalni. Sőt! Énekelni! Az Yves MontandEdit PiafCharles Aznavour (nomeg a ’70-es évek eurodisco-ja) fővonalra felhúzott francia zenei paletta  – úgy értem, amit a világ ismer – leáldozóban van az internet és az angol nyelv végleges hegemóniájával. A francia zenekarok és énekesek elkezdtek angolul kiadni, és lám, nem tették hiába.

A Black Strobe

(Arnoud Rebotini vezetésével) már 1997 óta létezik, elsősorban remixeket adtak ki, de három önálló stúdióalbumuk is megjelent, legutóbb 2007-ben a Burn Your Own Church.

Erről az albumról választotta Guy Ritchie a Rockenrolla főcímdalát, amely persze egy fel- és átdolgozása az 1950-es évekbeli nótának, ami Muddy Waters által lett híres Mannish Boy címen (pedig az eredeti címe már akkor is az I’m A Man volt).

Black Strobe – I’m A Man:


Muddy Waters – Mannish Boy:


(Csak jelzem, hogy ez egy érdekes felvétel, itt Muddy Waters saját magát dolgozta fel, mintegy 30 évvel később – úgyhogy ez nem az eredeti!)

 

Június 2012
H K S C P S V
« máj    
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Blog Stats

  • 14,089 hits

Időjárás előrejelzés

Időjárás előrejelzés

Ha gondolod, add meg e-mail címed - melyet bizalmasan kezelünk - és közvetlenül értesítéseket kaphatsz a változásokról:

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.